Kedves fiú kontra rosszfiú II

Ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni. A NŐ SZÁMÁRA A LEGFONTOSABB, HOGY MAGABIZTOS LÉGY!  Ha nem vagy magabiztos akkor a női logika alapján nem vagy elég érdekes, de leginkább értékes és az örökítő anyagod vesztesekből áll. Ha nem magabiztos, akkor az utódai sem azok, azaz vesztesek, ami végső soron a kihalásukhoz vezetne. Így semmi vonzalmat sem fog érezni a nő az irányodba. A nő végső célja ugyanis a győztes utód megszerzése a sperma által. Az a férfi, aki a pénzére és kedvességére támaszkodik, az a nő számára egy nevetséges palimadár. Az ilyen férfi a nők között közröhej tárgya. Az ilyen nem magabiztos, gyenge férfi nem is biztos, hogy a saját gyerekeit neveli egy házasságban vagy kapcsolatban. Az említett negatív tulajdonsági miatt ugyanis a nők könnyen kihasználhatják és manipulálhatják.Ezért nagyon fontos a férfiak számára, hogy igazi alfaként, magabiztosak, dominánsak, határozottak legyenek. Ha nem ezt teszik, akkor megeshet, hogy más gyerekeit nevelik. Ha szánalmas vagy akkor kiiktatod magad az evolúcióból. Egy férfi, hogy a gyerek tényleg az övé legyen, ahhoz alapvetően két dolgot tehet. Minél több nővel fekszik le, a másik, hogy minél vonzóbbá teszi magát, hogy partnere ne is kívánjon mást. Ebből a szempontból az önfejlesztés és a változásra és változtatásra való fogékonyság kulcsfontosságú volt evolúciós szempontból. A férfinak egész egyszerűen jobb, ha nem a legjobb férfivá kellett válnia. Egy nő legfontosabb értéke evolúciós szempontból a kinézete. Egy férfinak az, hogy mire képes az életben és hogyan. Ha nem vagy magabiztos, nincs önbizalmad, akkor a nő azt fogja hinni, hogy te semmire sem vagy képes. Ez teljes kudarchoz vezet. A kedvesség a férfiasság ellentéte. A kedvesség és mögötte a szándék a nők számára nemcsak, hogy taszító, hanem még jól ki is használják, anélkül, hogy bármi vonzalmat éreznének.A valódi probléma nem a kedvesség, hanem a mögötte lévő rejtett szándék, a nő meghódítása. Légy domináns, magabiztos, és határozott és így hódíts, ez a legvonzóbb a nők számára.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Kedves fiú vagy rosszfiú

A kedvesség az evolúció szemszögéből vesztes álláspont. Az a férfi, aki kedves volt, az hamar legyűrték a rossz fiúk A szaporodásra is sem nyílt igazán lehetősége vagy csak ritkán és esetlegesen. Nemcsak, hogy nem bírt megbirkózni más férfiakkal, így a családját sem tudta megvédeni és élelmet sem tudott szerezni magának és családjának elegendő mennyiségben. Következésképp a kedvesség a nők szemében nem egy kifizetődő tulajdonság. Így történik az meg, hogy a nők a rossz fiúkhoz vonzódnak. A kedves férfi alapvetően figyelmességgel és kedvességgel akarja meghódítani a nőt.Azokat a férfiakat, akik kedvesek voltak csupán, azokat az evolúció kiirtotta. Következésképp azokat a nőket is, akik az ilyen férfiakat tartották vonzónak. Ma már ez annyira jellegzetessé vált, hogy a nők a rossz fiúkat szeretik a fent vázolt okok miatt, hogy ha egy nőnek kedvességet adsz, akkor azt megbünteti.A legszexisebb partnert akinek a legjobb génjei vannak a lehetőség arra, hogy hallhatatlanok legyünk utódaink által és kvázi megússzuk a halált.Komoly feladatot, hogy megtaláld a legjobb szexpartneredet és azt irányítsd amennyire csak tudod. A női logika alapján ha egy férfi nem elég domináns és magabiztos, azaz irányítható, az azt jelenti, hogy nem érdemes vele foglalkozni és génjeit tovább örökíteni. Az ilyen férfiak hamar kiesnek a rostán, még akkor is, ha amúgy kimondottan jól nézni ki, jó egzisztenciával rendelkeznek. Egy senkiházi, aki viszont magabiztos és vagány könnyen elhalássza tőle a nőt.A másik megoldás a nő számára, hogy az ilyen fent említett férfit használja és kihasználja. Az ilyen tulajdonságokkal rendelkező férfi nem vonzó számára, de önös, önző érdekből még is használja és kihasználja.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 


A csókolózás IV

Légy gyengéd csókolózás közben, de ez erős gyengédség legyen. Érezzen a nő erőt is a gyengédségben. Nem jó megoldás lerohanni a nőt, egyből nyelves csókkal indítani, ez a nőben inkább viszolygást kelt. Az igazán jó csókolózásnál együtt jár a test, nyak és az arc simogatása, az orrok csókolózása. Nagyon jó érzést vált ki a másik félben is a csókok dinamikájának változtatásai. Nagyobb, erősebb csókok, majd apróbb, lehelet finom puszik az ajkakra.Az első csóknál mindig szükséged lesz önbizalomra és merészségre. Játékosságra és kacérkodásra. Valamint természetes friss leheletre. Ha jól csókolsz, az annak a jele, hogy a másik nem akarja abbahagyni. Ha tehát nem hagyja abba, akkor jól csókolsz. A csókolózás megkezdésénél az ajkaidat nyisd ki résnyire és úgy közelíts felé. Fontos a csókolózásnál, hogy érezd és tudd, hogy mikor kell iránytanod és mikor kell hagynod, hogy a másik vegye át az irányítást. Mindenkinek az ajkán és nyelvén vannak olyan pontok, amik igazán izgatólag hatnak a másikra, ez az igazán jó csókolózás megtalálásának a titka is egyben. Az igazán jó csókolózás része az egyesülés és elválás ismételten.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



A csókolózás III

A nők nagyon romantikusnak és érdekesnek, dominánsnak, férfiasnak és vonzónak tartják, ha egy férfi vár az első csókkal, csókolózással. Ezzel, hogy a férfi irányít valamint a várakozással jelzi, hogy ő egy felső státuszban elhelyezkedő és domináns férfi. A férfi irányítson mindig és ő is hajoljon el először a csók végeztével. A megfelelő pillanat lényegében a legfontosabb az első csóknál. A helyes időzítés kulcsfontosságú. Ne próbáld baráti társaságában, utcán, nyilvános helyen az első csókot, mert ez nem célszerű és sok nőt zavarhat ez.Keress egy intim helyet, ahol ketten tudtok lenni és egymásra tudtok figyelni. Ez most nagyon komoly és drámaian, végzetesen igaz. Az első csókon vagy nem csókon áll vagy bukik az egész kapcsolat. Tehát intim hely és könnyedség, lazaság kell az első csók előfeltételeinek megteremtéséhez.Az első csókot meghatározott jelek vezetik be. Az első ilyen a szemezés. Nézz mélyen a nő szemébe. A második ilyen jel az ölelés. Öleld magadhoz a hölgyet. A harmadik ilyen jel a simogatás. Simogasd a hölgyet, közben nézz mélyen a szemébe és gyengéden öleld magadhoz.A negyedik jel, ha a fejek és ajkak közelítenek egymáshoz lassan. Ajkaitok összeérnek és ezzel megteremtődik az első csók élménye.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.






A csókolózás II

A nőket nagyon felcsigázza, ha a férfi húzza a csókot, azaz nem rohanja le egyből a nőt. De vigyázz, ha túl sokáig húzod, akkor a nő érezheti magát visszautasítottnak és akkor mehetsz más nőt keresni. Nagyon fontos, hogy a játékod, taktikád ne feszítsen túl semmilyen húrt sem, mert a túl sok játék, taktika megöli a szerelmet. Ha túl sok a játék, taktika, a ravasz cselekedet, akkor különösen ha szerelmes a párod, épp az ellenkező hatást érheted el. A vonzalom tetőfokán akkora fájdalmat tudsz okozni, hogy ezzel mindent elronthatsz és mehetsz már nő után. Tehát fontos, hogy semmilyen játékot, taktikát ne vigyél túlzásba, mert azzal épp az ellentétes, nem kívánt hatást éred el. Mikor legyen az első csók? A leghelyesebb ilyenkor, ha az érzéseidre figyelsz a gondolataid helyett. A másik nagyon fontos dolog, hogy cselekedj, ne gondolkodj. A túl sok gondolkodás megölheti az egészet. Ha túl sokáig vársz a csókkal, akkor a nő a túlfeszített várakozás miatt egy csalódást fog megélni és visszautasítottnak fogja magát érezni. Ha ez a helyzet beáll, akkor mehetsz egy másik nővel randizni. Az első csók a legfontosabb! Itt nem lehet hibázni. Ez az egyetlen esélyed a nőnél. Ha ezt elrontod, akkor a nő nem foglalkozik veled tovább.A nők továbbá az első csók alapján vonják le a következtetést, hogy milyen lehet a párkapcsolat veled.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.





A csókolózás I

A legfontosabb, gyakorlatilag sorsdöntő, hogy mikor csókolod meg a lányt. Ha bizonytalan vagy a dolgodban, akkor legalább próbáld meg. A legfontosabb, hogy 90% -ig elmész az ajkaihoz egészen közel, de ne érj hozzá és megállsz. Ha akarja akkor úgy is tovább megy. Ha közeledik feléd, akkor megcsókolhatod és indulhat a csókolózás. Ha visszautasít a lány, akkor két megoldás van. Nem foglalkozol vele többet vagy később tovább próbálkozol.Sokan vannak nők, de férfiak között is, akik nem csókolóznak nyilvános helyeken, ilyenkor vidd el olyan helyre, ahol csak ketten lehettek. Csókolózás közben az egész testedet tedd közel a nőhöz. A kezeidet tedd a hátára vagy a nyakára, húzd gyengéden közel magadhoz és csókold így.Az ajkak harapdálás inkább az ágyban jó. Te légy mindig az első aki az első csók után elhajol, ez dominanciát tükröz. A csók és a csókolózás egy ajtó a szexig. Alapvetően ma már férfi és nő egyaránt kezdeményezhet csókot, csókolózást. Ettől a függetlenül továbbra is nagyon fontos a férfi dominanciája, határozottsága és irányítása. A női kacérkodás célja, hogy feltüzelje a férfi vágyát a nőre. Csók közeli helyzetbe hozza magát a nő majd viccesen elhúzza az ajkait. Ennek valódi célja a vágy fokozása. Ilyen ez a játszma. Humor, játék, kacérkodás, távolodás, közelítés. Ezek minél jobban és színesebben jelen vannak, annál sikeresebb és eredményesebb a hódítás. Ez egyformán mindkét nemre igaz.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 


Szexuális félelmek

Ahány ember, annyi szexuális félelem. Nincs olyan ember akinek kisebb vagy nagyobb mértékben ne lennének a szexualitással kapcsolatos kisebb vagy nagyobb félelmei. Ez hatványozottan igaz a nőkre. Férfiaknál az egyik leggyakoribb probléma a korai  elélvezés. Ezt úgy tudod megszüntetni, hogy a maszturbálást egyre hosszabb ideig csinálod elélvezés nélkül. Így a korai magömlést lassan megtudod akadályozni.A korai magömlést a nők nagyon nem szeretik, ezért ezt mindenképpen szüntesd meg. Ha tapasztalatlanság miatt félsz a szexualitástól, akkor tudj meg minél többet róla elméletben és gyakorlatban is.Ha nem találod igazán a helyed szex közben, akkor feküdj le minél több lánnyal. Ez segíteni fog a felszabadult szexualitásod kifejlesztésében miközben komoly tapasztalatra is szert teszel. Őszintén szólva a legtöbb szexuális félelem csak a fejekben léteznek. A legtöbben szex közben jönnek rá, hogy amitől annyira gátlásosak, azt a másik fél nem is veszi észre, ha mégis, akkor talán még kifejezetten tetszik is neki. Nézz szembe a szexuális félelmeiddel. Cselekedj bátran a félelmeid ellenére. Így megtapasztalhatod, hogy a szexuális félelmed csak a te fejedben létezik.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Nyugodt magabiztosság sugárzása. A harmónia.

Nagyon fontos, hogy ha kontaktusba kerülsz egy nővel, akkor légy nyugodt és magabiztos, ez harmóniát sugároz, ami nagyon vonzó a nők számára. Ez a gyakorlatba átültetve azt jelenti, hogy ha megtetszett egy nő, akkor menj oda és mondd meg neki, hogy megtetszett, mond meg neki, hogy milyen tulajdonsága tetszett meg, haja, szeme hangja stb.Légy nagyon bátor ebben és ne érdekeljen, hogy mit mond ő vagy mit gondol ő. Erre a nők szinte mindig pozitívan reagálnak és vonzónak tartják a magabiztosságot, bátorságot, őszinteséget, figyelmességet. Ha mégis negatívan reagálnak, akkor vagy rosszul időzítettél vagy nem jó stílusban mondtad. Az esetleges negatív reakció oka lehet még, hogy a nő csak tesztel. Képzeld csak el, hogy egy gyönyörű nő hány leszólítást kap csak egy este folyamán. Ezeket sokszor unhatják is, nem beszélve arról, hogy sok bunkó is akad köztük. Így ne csodálkozz, ha kezdetben téged is így kezel. Győzd meg az ellenkezőjéről. Légy nyugodt és magabiztos, ezáltal harmóniát sugárzol, ami felkelti a nő érdeklődését. Ha mégis, akár sorozatban negatívan reagál a nő, akkor se foglalkozz vele, folytasd tovább a kommunikációt vele. Egy elhibázott közvetett nyitást kijavíthatsz egy közvetlen nyitással, azaz őszintébe váltasz. Ezzel gyengül ugyan a helyzeted, de utolsó esélynek megjátszható.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 


Az egészség fontosságáról

Az egészség a vonzalom egy legnagyobb hajtómotorja. Az egészséges ember vonzó. Az egészséges ember egyfajta garancia arra, hogy egészséges utódokat tud létrehozni és felnevelni.Nagyon fontos, hogy életmódban, táplálkozásban, folyadékbevitelben, sportban, mozgásban ápold az egészséged. Ha nem foglalkozol az egészségeddel, az később nagyon vissza üt, és megrövidíted egyetlen életed éveinek számát. Légy férfi! Ne csak kommunikációba, metakommunikációban, viselkedésben és magatartásban, hanem kinézetben. Ne légy vékony. Ne lény kövér. Légy izmos. Légy sportos. Óriási mértékben hozzájárul nemcsak a közérzetedhez, hanem a külső megjelenésedhez is. Abszolút felturbózza azokat, ha sportolsz. Nagyon férfias kiállásod lesz, nagyon jól fogod érezni magad a bőrödben, ami kisugárzik a nőkre.Nagyon fontos, hogy egészségesen táplálkozz és ne egyél túl sokat. Ne fogyassz alkoholt, ha mégis, akkor nagyon, de nagyon ritkán. Elrettentésnek nézz meg pár alkoholistát egy kocsmában. Honnan indult és mi lett belőle. Fizikailag és pszichésen ez teljesen kikészít hosszabb távon. Az egyik legveszélyesebb, legalattomosabb és legundorítóbb dolog az alkohol. Ne dohányozz. Tönkreteszi az egészséged és még pénzbe is kerül.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Az elégedettségről és boldogságról

A nők szemében az az egyik legrosszabb dolog a férfival kapcsolatban, ha a férfi utálja munkáját. A nők az olyan férfit tartják vonzónak, amelyiknek komoly céljaik vannak és tesznek is értük. Tele vannak a cél és munkájuk iránti lelkesedéssel, tele vannak ambícióval. Az olyan férfit szeretik, aki tudja mit akar az életben és meg is szerzi azt, ha akadályokba ütközik, esetleg kudarc is éri, nem hátrál meg, hanem a célig, a végsőkig kitart. Ha éppen utálod a munkád és nincsenek céljaid sem, akkor itt az ideje, hogy elgondolkozz, hogy mit is szeretnél valójában az élettől. Mi az ami igazán a legbensőbb vágyad. Amit, amiket el szeretnél érni és természetesen milyen tevékenységgel.Változtatnod kell. Tudd, hogy minden változás fájdalmakkal jár, de meg kell tenni a siker és a boldogság érdekében.Életünk legnagyobb részét munkával töltjük, így az egyik legfontosabb feladatod az, hogy megtaláld az életben, hogy milyen munka végzésével lehetnél igazán boldog és elégedett. Ez egy élethosszig tartó feladat.A pénz fontos az életben, aki úgy gondolja, hogy nem, az hazudik. A pénz hiánya boldogtalanságot és nagy stresszt okoz. Ha anyagilag instabil vagy akkor minél előbb próbál rendbe tenni magad. Boldogság. Pénz. E között kell megtalálnod a harmóniát, egyensúlyt.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Eszkaláció a csóktól az ágyig IV

Nagyon figyelj és nagyon vigyázz arra, hogy észrevedd a különbséget a játékos nem és valódi nem között. Ha nem veszed észre a különbséget, akkor hamar a hűvösben találhatod magad. Ha a nő a leghatározottabban, legegyértelműbben azt mondja, hogy állj le, akkor tényleg állj le. Ilyenkor mindig kérdezd meg, hogy mi a gond. Simogasd közben, hogy érezze bízhat benned. Mond neki, hogy beszéljük meg mi a probléma, mindent meg kell és meg is lehet beszélni. Ez az alapja mindennek.Ne kérdezz tőle többet, főleg ne magadról csak ez előbbit.Az igazság az, hogy rengeteg oka lehet a nőnek, hogy miért mond nemet a szexre. Például éppen menstruál, beteg, rosszul érzi magát, korainak tartja még a szexet stb.Te légy mindig nyugodt és határozott valamint megértő, még akkor is, ha a nő bunkó, kiabálós, arrogáns. Ezek azt jelentik, hogy a nő még nem érzi magát igazában jól. Tegyél meg így mindent azért, hogy jól érezze magát veled. Ha elsőre visszautasítja a szexet, akkor lépj vissza párat. Beszélgess vele, simogasd. Old fel a gátlásait, problémáját.Majd pedig próbálkozz újra, de most sokkal finomabban, gyengédebben. Suttogj dicsérő bókokat a fülébe. Simogasd, öleld, csókold, mindenhol, folyamatosan. Ha továbbra is ellenáll, akkor se legyél indulatos, ne kapd fel a vizet. Légy mindig nyugodt, megértő, határozott és magabiztos.Ekkor vagy igazán férfi a nő szemében is. Ha mégsem így teszel, hanem felhúzod magad a nő ellenállásán, akkor minden további esélyt elveszel magadtól, és kereshetsz más nőt magadnak.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 


Eszkaláció a csóktól az ágyig III

A ruháját vedd le olyan finoman, hogy szinte észre se vegye. A kezed, szád, tested járjon folyamatosan. Haladj magabiztosan, határozottan a nő teljes lemeztelenítéséig. Amíg a nő azt nem mondja, hogy állj, akkor addig csak csináld határozottan a szex felé való haladást. Ha te túl gyorsan vetkőzöl, akkor a nő megijedhet és visszavonulót fújhat. De ez téged ne állítson meg. Mond azt neki, hogy jó, nem csinálok semmit. Minden úgy lesz, ahogy te akarod, persze közben ugyanúgy folytatod a szex felé való haladást a nő izgatását és vetkőztetését, mint eddig. Ez egyúttal nagyon vicces a nő számára is, ugyanakkor a bizalmadról is biztosítod, valamint lehengerled a magabiztosságoddal. Ezzel azt is kifejezésre juttatod, hogy az érzéki oldalatok győzedelmeskedett a racionális oldal felett, azaz nyugodtan felolvadhattok egymásban. A nő amúgy csak akkor mondja azt, hogy nem akarok szexelni, nem akarok lefeküdni, hagyjál szöveget, ha valójában le akar veled feküdni. Ezzel a nők, mint mindig azt tesztelik, hogy mennyire vagy alfa, azaz mennyire vagy magabiztos és határozott. Vigyázz! Ha itt nem vagy elég magabiztos, akkor elbukhatsz a teszten és mehetsz más nőt keresni. Soha ne hagyd, hogy a nők megingassanak a magabiztosságodban, határozottságodban, mert ha ez sikerül nekik, akkor végleg elbúcsúznak tőled. Ha a nő azt mondja, hogy nem akarok szexelni, akkor neked a következőket kell tenned. Szóban egyetértesz vele, hogy igen nem akarunk szexet, de valójában folytatod, amit elkezdtél és végig viszed.


Eszkaláció a csóktól az ágyig II

A második fázis, amikor már fent vagytok nálad vagy nála. Az ágyban vagytok és kezdheted a szexre való ráhangolódást. Ez esetleges belső ellenállásodat, holtpontodat azonnal gyűrd le, mert ha nem akkor később nagyon, de nagyon megfogod bánni, hogy nem tetted. Szóval kezdődhet a szexre való bevezetés. Csókold meg, csókolózz vele hosszasan és közben dolgozzon mind a két kezed a nő testén. Simogasd, markold, mindent csinálj a kezeddel, hogy igazán felizgasd. Csókold meg az arcát, homlokát is. Ez utóbbi a tisztelet jele is. Simogasd a haját, aztán finoman menj rá a kezeddel simogatólag a melleire, de vigyázz. Nagyon gyengéden és finoman csináld. A nyak és a mell a leggyakoribb és legintenzívebb erogén zónája a nőnek. Minél előbb csókold és finoman harapdáld a nyakát, ettől nagyon beindul a nő. Kérdezd meg bátran, hogy neked hol vannak az igazi erogén zónáid.Felülről lefelé a haladj, ez egy folyamatot és lépéseket ad a dolgoknak, fokozatosan építve a bizalmat. Simogasd majd csókold a lábait is és menj egyre lejjebb., A fenekét se hagyd ki. De fontos, hogy érzékien és érzéssel simogasd majd csókolgasd. Miközben vetkőzteted a nőt, közben folyamatosan járjon a nyelved és a kezed is. Ne hagyj üres járatot, mert az megtörheti az izgalmát és utána már nagyon nehéz visszajuttatni oda.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Eszkaláció a csóktól az ágyig

Ha már csókolóztok a lánnyal, akkor elég nagy a vonzalom köztetek, itt az ideje ekkor, hogy felvidd magadhoz a lányt vagy felmenjetek hozzá. Ha a nő megcsókol, az azt jelenti, hogy elég vonzónak talál és bízik benned valamint biztonságban is érzi magát melletted. Ha a csókolózás után a nő fel van villanyozódva, azt azt jelenti, hogy jól csináltad, jól vezetted érzelmileg és fizikailag. Ha ellenben nem villanyozódott fel, akkor gyenge volt a játékod, ekkor változtass, villanyozd fel minél előbb és minél jobban, de vigyázz, de légy erőltetett. Ha a nő feszült lesz, ideges és bizonytalan, az azt jelenti, hogy nem bízik meg benned eléggé, ekkor még jobban meg kell nyílnod neki, és biztosítanod kell afelől, hogy megbízható ember, férfi vagy. Az eljutás az ő vagy a te ágyadba alapvetően kétféle módszerrel történhet. Direkt, azaz közvetlen vagy indirekt, azaz közvetett módszerrel. A direkt módszernél megmondod neki, hogy menjünk fel hozzánk. " Gyere fel hozzám." Ez nagyon férfias, alfás és határozott. Szeretik a nők. Vagy hazakíséred és szívesen felmennél hozzá. Ez a módszer a legegyenesebb és sokszor célravezetőbb, valamint igazán férfias, domináns is. A másik indirekt módszert akkor érdemes alkalmazni, ha nagyon gátlásos vagy, esetleg bizonytalan vagy valamint ha nagyon elvarázsol a nő és szeretnél inkább a radar alatt maradni, így óvatosabban akarsz közeledni felé. Ekkor mondhatod a házuk előtt, hogy nagyon kiszáradt a torkom, kérhetnék egy pohár vizet, és így felmentek együtt. Ezek után természetesen tovább eszkalálsz.Vagy.: "Gyere hallgassuk meg azt a lemezt, amit mondtam." Vagy. " Gyere nézzük meg azt a filmet!"

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Viccelődés II

Nagyon fontos, hogy megtudd, hogy a nő hol érzékeny, hol sebezhető. Találj be oda, de vigyázz, viccesen, ne durván. Ne sértsd meg semmiképpen sem. Ezután figyelj arra is, hogy a kapcsolatotokat vidd előrébb, ezáltal érzi azt, hogy bízhat benned az érzékeny és kellemetlen vagy kínos dolgokban is. Ha a nő azt mondja, hogy már éhes, enne akar valamit, akkor mond azt hogy már megint eszel, hát mi akarsz te lenni, állandóan eszel?A nő automatikusan meg akar majd felelni neked és kvalifálni akarja magát előtted.Azaz a te egyetértésedet, igenedet akarja. Ez nagyon fontos elem a vonzalom felépítéséhez és fokozásához.Minél többször kétségbe vonod a nő valamilyen tulajdonságát, annál jobban hajtani fog a beleegyezésedre. Ezáltal magad alá is rendeled voltaképpen, és egyre értékesebbnek tart általa. Minél tovább hajt a beleegyezésedre, annál jobban értékel téged, annál többre fog tartani téged. Továbbá minél többet küzd érted, annál jobban becsül. A vicces kritizálás és ugratás létrehozza a feszültséget, a kvalifálás megerősíti a vonzalmat. Ezeket már az első randin is alkalmazd, nehogy az unalmas kikosarazott kategóriába kerülj.Ezt a vicces kritizálást és ugratás alkalmazd minél szélesebb körben, a nők nagyon vonzónak találják. Ezzel fejezed ki, hogy igazi egyéniség vagy. A nők is ezt teszik a férfi shit tesztjeikkel. Ez voltaképp a flört egyik formája. Ha a csaj érdeklődik utánad, akkor viccelődés után mindjárt a beleegyezésedre hajt.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Viccelődés I

Viccelődj a hölggyel, amennyit csak tudsz. Ez felvillanyozza őt. Időnként kicsit szívasd és ugrasd. Érd el nála, hogy nevessen magán. Kritizáld viccesen, tréfásan. Ezzel feszültséget hozol létre, melyet közösen szüntettek meg, nevetés által. Ez nagyon pozitív érzéseket vált ki a nőkben.

A dolog lényege.:

1. Kritizálod a nő valamilyen külső vagy belső tulajdonságát. Ezáltal vibrálást, feszültséget hozol létre. De vigyázz! Ne vidd túlzásba, ne sértsd meg.
2. Nevettesd meg általa. Nevesetek közösen. Feloldod a feszültséget.

Ne magadból csinálj viccet. Ne magadat figurázd ki, ezzel degradálod magad. A nőt csipegesd, kritizáld humorosan. Ezzel egyúttal szexuális feszültséget is hozol létre benne.Ha eltudod érni, hogy a nő magán nevessen, akkor vonzóvá válsz a szemében.A legtöbb nő valóságos falat épít maga köré, amik álarcokból, felvett, bevett viselkedésből és férfi tesztekből áll. A humor ebben nagy segítség. Hogy pár perc alatt szétzúzod egy olyan nő páncélját, akinél más férfiak akár évekig sikertelenek voltak.Légy bátor és határozott. Merj viccet csinálni a nőből. Merd kritizálni viccesen.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Visszautasítás mentes nyitások

Alapvetően minden lány megnyitható. Nincs olyan helyzet, amikor ne lehetne megnyitni. A lényeg, nem az, hogy mit, hanem, hogy hogyan! A legbiztosabb módja a nyitásoknak, ha egy helyen egy olyan lányt szólítasz meg, aki látszólag elszigetelve, kirekesztve ül a társaságban.Az ilyen nő azt várja, hogy jól érezze magát és, hogy foglalkozzanak vele. Ha nyíltan, vidáman, pozitívan és jó benyomással mész oda, akkor biztos, hogy nem fog elküldeni. Ott nem érdemes próbálkozni vagy csak később, ahol nagyon összebújnak, nagyon nevetgélnek, szóval nagyon jó érzik magukat, mert itt nagyobb a visszautasítás lehetősége. Ilyenkor keress mást vagy várj ki, amíg ellaposodik egy kicsit a társaság.

A legjobb nyitási helyzetek.:

1. Nem foglalkoznak vele a társaságban és látszólag is unatkozik.
2. Ha kényelmetlenül érzi magát. Ez mindenképpen meglátszik az arcon.
3. Ha össze vissza, dekoncentráltan nézelődnek.
4. Ha nagyon nyugodtan ül, mintha alfában ülne.
5. Ha felfigyel rád.
6. Ha mosolyog rád.
7. Ha a haját piszkálja.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



A társadalmi álarcról

Sokszor nem látjuk a fától az erdőt. Így van ez az álarc esetében. Ugyan társadalmi jelenség, olykor hasznos is, azonban a nőknél ez megöl szinte minden vonzalmat. Nyilván, ha szomorú vagy, akkor azt nem adod ki egy boltosnak vagy újságosnak. Köszönsz, mosolyogsz egyet, aztán beszélsz az időjárásról vagy tovább állsz, mintha minden rendben lenne. Ez a stílus és maszka a nőknél egy hamarosan bekövetkező kikosarazással ér fel.A társadalmi maszk teljesen kiöli a nőből a vonzalmat. Ha társadalmi maszkon keresztül kommunikálsz vele, akkor kimondottan unalmasnak, érdektelennek fog tartani és nem jön össze veled, ha pedig már összejött, akkor hamarosan lapátra fog tenni.A nők nagyon érzékenyek erre. Ha nem beszélsz az érzéseidről, nem mutatod meg az érzéseidet, sőt elfojtod őket, akkor a nő egyáltalán nem fog veled foglalkozni tovább, tökéletesen érdektelen leszel számára. Emiatt és ezután nem bíznak meg benned, és nem is nyílnak meg neked többet. Mi a helyes megoldás?

1. Dobd el mindig a társadalmi álarcot, amikor a nővel vagy.
2. Mutasd ki az érzelmeidet minél jobban. De félre ne értsd! Ne a vele kapcsolatos érzelmeidet, hanem az élettel kapcsolatos érzelmeidet.
3. Mindezt határozott testbeszédeddel is kommunikáld. A nők nagyon vonzónak fognak tartani ezek után.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Az első szex

Fontos, hogy ne húzzátok sokáig az első szexet, mert akkor egyre gátlásosabbak lesztek, és egyre inkább bonyolítjátok a szexet. Minden embernek más a szexuális szokása és ízlése, ezért ha új nővel vagy, akkor mindenképpen türelmet és megértést kell tanúsítanotok egymás iránt. Légy férfi. Irányíts. Légy határozott és domináns. Beszélj a szexről és tudj meg a nő szexualitásáról minél többet és minél előbb. Csak így tudod igazán boldoggá tenni az ágyban is. Gyerünk. Kérdezd meg bátran. Kérdezd meg azt is finoman, viccesen, hogy hol vannak az erogén zónái. A nők örömmel el fogják árulni neked. Nagyon jó, ha tudsz humort vinni a dologba, ez oldja a kezdeti feszültséget. Nevettesd meg amennyire csak tudod. Törekedj rá, hogy ha veled van nagyon jól érezze magát. Villanyozd fel! Amennyire csak tudod! A szexualitás amúgy is sok humoros dologra ad alapot. Irányíts! Nagyon értékessé válsz a nő szemében akkor, ha tudja, hogy veled a szexben is bármit meglehet beszélni. Ha éppen nem jól csinálja az orális vagy bármilyen másik szexet, akkor mond meg neki, hogy hogyan csinálj, javítsd ki, neveld, irányítsd. Légy őszinte! Légy nyílt! Légy érzékeny! Légy domináns! Légy férfi! A nő így imádni fog.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Légy férfias a szexben is

A szexben nagyon fontos, hogy légy irányító és domináns. Kezdeményezz határozottan, magabiztosan és irányítsd a nőt, érezze, hogy egy igazi férfi vagy. Ha egy határozott, domináns férfival fekszik le, akkor biztonságban és lenyűgözve érzi magát. A nők szexuális igényei nagyon összetettek és kissé ambivalensek. Azt akarják, hogy egyszerre légy kemény, agresszív, uralkodó, másrészt légy lágy, kedves és finom. Hogyan fejezd ki dominanciádat, férfiasságodat a metakommunikáción keresztül.:

1. Légy határozott, férfias. Légy kezdeményező. Irányíts.
2. Légy hangos. Légy laza. Beszéljetek meg mindent. Beszélgessetek sokat.
3. Adj neki önbizalmat az ágyban és előtte. Vetkőztesd ki ne csak a ruhájából, hanem a gátlásaiból is. A nők alapvetően komoly gátlásokkal küzdenek az ágyban a testükkel kapcsolatosan.
4. Adj ki férfias hangokat. Bátran nyögj és hörögj, zilálj szex közben. Ha orgazmusod van, nyugodtan kapjál röhögő görcsöt. A sok endorfin hatására boldogsághormonok szabadulnak fel a testben.
5. Időnként légy kimondottan erőszakos az ágyban. Húzd meg a haját, üsd, paskold erősen a fenekét. Ez a nőket pszichoszexuálisan rendkívüli módon izgatja.

Hírlevélre feliratkozás

 

Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



A beszélgetés bizalmassá tétele és elmélyítése

A cél mindig az, hogy szépen, folyamatosan a lehető legközelebb kerüljünk a hölgyhöz, és ott is maradjunk. Egy nőnek fontos, hogy jól eltudjon beszélgeti a férfival. De vigyáznod kell, hogy ne a barát zónába ess bele, mert onnan akkor már nem tudsz kijönni, hanem maradj meg a potenciális férfi jelölt szerepében. Minél jobban kinyíltok egymás előtt és érzéseiteket is felfeditek, annál bizalmasabb lesz köztetek a viszony. Minél jobb a kommunikációd, a nő annál jobban akar téged, és annál több időt akar veled tölteni.

1.   Nagyon fontos, nyílt legyél, de ne túlságosan, mert akkor elveszti az érdeklődését az irányodba.
2.   Tudd megnyitni őt is, direkt vagy indirekt kérdésekkel.
3.   Keress közös pontokat. Érezze, hogy hasonlóak vagytok.
4.   Villanyozd fel amennyire csak tudod. Ez az egyik legfontosabb. Nevettesd meg.
5.   Lássa, hogy vannak céljaid, komoly céljaid az életben. Anyagi és nem anyagi értelemben egyaránt
6.   Mik azok a dolgok, amiket szeretsz, sőt imádsz az életben. Ezeket mutasd meg neki magadból.
7.   Mik a legjobb és legrosszabb dolgok, amik veled történtek az életben.
8.   Gyerekkorod, családod, szüleid.
9.   Korábbi kapcsolataid.
10. Korábbi szerelmi életed. A szerelem a kedvenc témájuk a nőknek.
11. Szexualitás. Ezt óvatosan, mert van akinél ez beteszi a kaput, ezért csak óvatosan.
12. Éreztesd vele, hogy bízhat benned és, hogy soha nem fogsz neki lelki sérülést okozni. Ez az egyik legfontosabb.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 


Hogyan előzd meg, hogy a beszélgetés ne legyen unalmas egy idő után?

Mindenképpen el kell kerülnöd, hogy a beszélgetés egy idő után ne váljon unalmassá, mert ez csökkentheti illetve meg is ölheti a köztetek lévő vonzalmat. A legjobb módszer arra, hogy mindig tudj miről beszélni az az, hogy a gondolataidat elkezded szabadon áramoltatni, majd egy gondolat feltűntével elkezdesz beszélni róla. Az emberi agy olyan, hogy ezek után további gondolatokat csatol hozzá, asszociál. Így pl.: " Tegnap elvoltam bevásárolni egy két dolgot és képzeld olyan akciókba futottam, hogy nem bírtam megállni, hogy ne vegyem meg 2 fizet, 3 vihet akcióban azokat a cipőket, mert az volt az utolsó akciós nap ráadásul.". Ebben a mondatban rengeteg minden benne van, amiről tovább lehet fűzni a beszélgetést. Beszélhetsz ezután a vásárlásról, hogy hol, mit, mennyiért érdemes venni. Beszélhetsz a cipőkről, sportcipőkről. Beszélhetsz az akciókról, a vásárlás közbeni tumultusról, szóval, mindent e képpen tovább fűzhetsz.A vonzalom építése a szociális képességeken alapszik, így nagyon fontos, hogy mesterien tudj beszélgetni is a hölggyel. Fontos, hogy tényleges informáiót tegyél a mondatokba, ezek lesznek a sarokpontjai a beszélgetésnek, amiket aztán a végtelenségig tovább fűzhetsz.Eközben végig a kezedben marad az irányítás, ami ugyancsak a sikered alappillére.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 


Honnan veszed észre, hogy a nő vonzódik hozzád?

A nők szavai és testbeszéde elárulja, hogy vonzódnak hozzád. Ezeket a jeleket mindig figyeld, ezzel tudod azt is lemérni, hogy mennyire jó a játékod. A nő vonzalmának jelei a testbeszédén keresztül.:

1.   Gyakran mosolyog rád.
2.   Kedves veled. Vannak nők, akik alapból azok, ezért ez önmagában még kevés.
3.   Nevet amikor veled vagy. Meg tudod nevettetni.
4.   Alaposan figyel rád. Mindig tartja a szemkontaktust.
5.   Időnként megérint téged és esetleg azt is akarja, hogy megérintsd.
6.   Mindig ráér, hogy veled lehessen.
7.   Ő is keres téged.
8.   Megerősítéseket vár tőled. Kikéri a véleményed.
9.   Mindig közös programokat szeretne.
10. Játszik a hajával.
11. Te vagy az első helyen nála, még a barátait is hanyagolja miattad. 
12. Ha más nőre nézel vagy megbámulod vagy dicséred, akkor elszomorodik vagy felháborodik.
13. Nem akarja a találkozást befejezni, te vagy az aki először elbúcsúzik. 
14. Vidámságot látsz a szemében, amikor meglát téged.Szinte felvillanyozódik.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 




Testbeszéd és metakommunkiáció

A sikered a nőnél igen nagy mértében attól is függ, hogy milyen a testbeszéded. A legfontosabb, hogy legyen igazán férfias, magabiztos és határozott. A szemkontaktusokat néha törd meg. Elkerülendő a túlzott érdeklődés kimutatását.De nem vidd túlzásba ezt sem. Ahogy épül köztetek a kapcsolat és a bizalom, úgy figyelj rá egyre jobban. Rendkívüli mértékben tudod fokozni a vonzalmat testbeszéddel. Ennek megfelelően ne légy teljesen szemben a hölggyel, légy félig oldalasan, sőt néha akár hosszabb időre is fordulj el, mintha a forgalmat néznéd vagy elgondolkoznál valamin. Ez rendkívül erőteljes hatást tud kiváltani a nőben, noha tudat alatt tükrözni akarja a testbeszédedet, valójában készen van attól, hogy miért nem rá figyelsz teljes egészében. Testbeszédeddel is éreztesd vele, hogy többet kell tennie érted. Légy férfias és laza, valamint érzékeny. A lényeg, hogy lássa, hogy te vagy az igazi férfi neki. Nézz el, nézz körbe bátran.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Vonzalom felépítése II

Ha a nő a vicces és pimasz játékaidra rákontrázik, az azt jelenti, hogy nyerőben vagy. Az is pozitív jel, ha azt mondja néhány vicces beszólásodra, hogy " jaj, olyan vagy!" Ha a hölgy nem reagál vagy semlegesen reagál, akkor vonulj vissza egy kis időre gondold át és próbálj ráhangolódni az ő érzelmi világára, érezd a kisugárzását. Majd ennek megfelelően alakítsd a játékodat. Ha így is eredménytelen, akkor zárj azonnal. A hölgy nem neked való. Jöhet a következő nő.A vonzalom megtartása és fokozása a harmónia megszakításával majd újra helyreállításával lehet igazán elérni. De vigyázz, ez veszélyes terep lehet. Ha a lány például nagyon szerelmes, könnyen megeshet, hogy ezzel magad alatt vágod a fát. Ne taktikázz túl! Ha a nő nem olyan erősen vonzódik hozzád, akkor gyakrabban kell alkalmazni.Ha egy nő már régóta vonzódik hozzád, akkor erre a vonzalmi játékra egyszerűen nincs szükség.Vigyázz ne vicceskedj és pimaszkodj rajta túl sokat se, mert akkor megsértődhet vagy a vonzalmát így leépítheted. Figyeld, hogy hol van nála a határ!

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



A vonzalom felépítése

A vonzalom felépítésében a legfontosabb az időzítés, azaz, hogy mikor, mit csinálj.Tudnod és érezned kell, hogy mikor légy komoly, mikor vicces és pimasz, mikor cikizd és utána öleld át. A vonzás és taszítás játéka.
Légy vicces és pimasz. Légy eredeti. Az egész alábbi vonzalom felépítése a következőről szól:

I.   A harmónia felépítéséről,
II.  A harmónia megszakítása.
III. A harmónia helyreállítása.

1. A legfontosabb, hogy szimpatikus légy neki. Légy mindenek előtt kedves vele. Ez az út szinte minden nő szívéhez. Nincs az a női szív, amit ne olvasztana meg a kedvesség.
2. Építsd ki a bizalmat és erősítsd meg.
3. Tegyél bele kiszámíthatatlansági elemeket. Azaz a nő sose tudja pontosan, hogy mi lesz a következő lépésed.
4. Érd el, hogy a nő felnézzen réd és tiszteljen. Keressen téged. Kikérje sok mindenben a véleményedet.
5. Érd el, hogy hiányozz neki.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.






Ismerkedés telefonon II

A hangposta nem annyira jó megoldás, mert nem közvetlen. Ha más lehetőséged nincs, akkor hagyj üzenetet a hangpostáján. Itt is a legnagyobb hiba, mint azt korábban írtam, ha határozatlan vagy, hosszú vagy, kiadod magad.Te irányíts mindig. Te hívd fel. Ne tereld afelé, hogy ő hívjon. A nő a társadalmi konvenciók miatt amúgy sem fog azonnal vagy előbb hívni. Ők ráadásul különösképp félnek a visszautasítástól.Határozottan, magabiztosan és röviden közöld, hogy mit akarsz.A kommunikációt valakinek mindig irányítania kell. Ez mindenképpen te legyél. Ne tegyél fel unalmas kérdéseket. Hogy vagy? Mit csináltál? Hogyan telt a napod? Ehelyett csapj bele a közepébe. In medias res.Légy vagy legalább is próbálj meg humoros lenni, de ne erőltesd. Légy laza. Ez szexis tulajdonság a nőknek.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 


Ismerkedés telefonon

Akkor hívd fel a nőt, amikor akarod. Lehet először sms-eket küldeni, de véleményem szerint egy elég olcsónak és lassúnak tűnő kommunikáció. Tiszteld meg azzal, hogy felhívod! Ha viszonylag rövid időn belül és sokszor válaszol, az azt jelenti, hogy érdekesnek talál. Ha nem invesztál a kommuniációba, akkor nem annyira érdeklődik irántad. Ilyenkor változtass a játékodon. Ha felhívod és nem veszi fel, annak a következő okai lehetnek.

1. Elfoglalt.
2. Nincs telefonközelben.
3. Nem akar veled beszélni.
4. Így játszik egy kicsit veled. 
5. Ismeretlen hívás. Ezért nem veszi fel. Fontos, hogy benne legyél a telefonjában.

Telefonálási hibák.:

1. Abból indulj ki, hogy a nő alapból emlékszik rád. Ez magabiztosságot is sugall.
2. Légy határozott. Ne légy bizonytalan. Mondd el határozottan és röviden mit szeretnél.
3. Rövid legyél.
4. Ne add ki magad. Mond el röviden mit akarsz, pl. találkozni vele. Ha érdekled, úgy is hív.
5. Végül a legnagyobb hiba az, ha egyáltalán nem hívod fel.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Légy eredeti

A nők többsége azonnal levágja, ha egy férfi nem eredeti. A betanult szövegek és kommunikációs formák csak indítónak jók. Azonban lehetőleg minél eredetibbnek kell lenned. A betanult szöveg azt jelzi, hogy nem vagy elég értékes és a nő sem, hiszen kottázol. Élj az egyedi természetes adottságaiddal és készségeiddel. Mutasd ki velük a természetedet és ami fontos még a nőknek a humorodat. Nem baj, ha ügyetlen vagy, sok nőnek ez még tetszhet is. Ne feledd. Gyakorlat teszi a mestert. A kiszámíthatatlanság ledöbbenti a nőket és egyúttal vonzóvá is teszed magad náluk. Ha kiszámíthatatlan vagy akkor te irányítasz, sosem fogja tudni, hogy mi a következő lépésed. A férfi azt csinálja amihez éppen kedve van. Szereti a vadságot és az újdonságot, ami életben tartja a kapcsolatot.Változz és változtass folyamatosan. Így őrzöd és növeled a nő vonzalmát. Így őrzöd meg az irányítást is. Aki pedig irányít a kapcsolatban, az nyeri a játékot.Ha a nő irányít, akkor vesztésre állsz, meg is fog unni és ki is használhatja ismert oldaladat. Ha kiszámíthatatlan vagy azzal azt az érzést erősíted benne, hogy az az igazi vad férfi vagy, akibe szerelembe esett.A rutinokat pedig felejtsd el. Mindenkit a társadalomban arra treníroztak, hogy kiszámítható legyen. Te ne legyél. Lépj ebből. Légy kiszámíthatatlan.Ne légy mindig elérhető. Tippeljen, gyötrődjön egy kicsit, hogy hol vagy és mit csinálsz. Ez felkorbácsolja a vonzalmát, szenvedélyét irányodba. Ezzel megakadályozod azt is, hogy ő irányítson.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 


Társasági és társadalmi értékességed

Ha a társasági elfogadottságod magas, az azt jelenti, hogy nézeteid, meggyőződéseid felette állnak, magasabb értékkel rendelkeznek, mint a célpontjaid. Egy nőnek nagyon vonzó, hogy ha te komoly értékeket tudsz megjeleníteni számára, már ez a tény önmagában is társaságilag elfogadottá tesz. Különösen, ha olyan dolgok birtokában vagy nem anyagi és anyagi szinten egyformán, amelyekre a legtöbb ember vágyik. Házibuliban a legkönnyebb ismerkedni. A tény, hogy meghívott vagy már ez is értéked ad neked. Jó pár lépéssel beljebb vagy az ismerkedésben, mintha egy szórakozóhelyen kellene vad idegen hölgyekhez odamenni ismerkedni.Nem elég az, ha értékes dolgokkal rendelkezel anyagi és nem anyagi értelemben egyaránt, a legfontosabb, hogy te is értékesnek tartsd magad. Ez kisugárzik a környezetedre. Légy tisztában életed és személyed megismételhetetlen egyediségével.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 


Érdeklődés felkeltése

Néhány jelentéktelennek tűnő férfi mégis feltudja kelteni a nők érdeklődését, mely sikernek oka, a kimagaslóan hatékony testbeszéd.Sokszor arcunkkal, arcizmainkkal sem vagyunk olyan kifejezőek, mint azt hinnénk. Nem teszünk bele mindent az adott pillanatba, nem koncentrálunk elég erősen, következésképp az arckifejezésünk sem lesz a megfelelő. Gyakorold például tükör előtt. Használd az egész tested a beszélgetés során. Kezeidet, lábaidat, szóval mindent. Tegyél bele mindent a szavaidba, a pillanatba, akkor gyakorolsz erős hatást a nőre.Gesztikulálj bátran! Figyelj a hangodra is. Ha kell lágy hangos, ha a helyzet úgy kívánja légy halk, legyen dinamikája és karaktere a hangodnak. Játssz a szemeiddel, szemöldököddel bátran. Mondom bátran! Nagyon hitelessé és erőteljessé tesz, ha olyan dologról beszélsz őszintén, ami téged tényleg szenvedéllyel tölt el.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Pozitív - negatív, vonzás - taszítás játék. A miért nem lehetünk együtt játék.

Nagyon fontos, hogy az ismerkedés és udvarlás során mindig egyfajta metafizikai védőernyő alatt haladj, így használva receptoraidat és védve önmagad, mindezt a siker érdekében. Nem szabad megtudnia a hölgynek, hogy neked valódi és esetleg komoly szándékaid vannak vele. Ha ezt elárulod, kimutatod vagy észreveszi, akkor könnyen elveszítheted. Nyújts biztonságérzetet neki, mint, ha egy már foglalt vagy házas férfi lennél.Tudják, hogy egy ilyen férfi lényegében nem jelent veszélyforrás, de egyben kihívás is, ő maga a megtestesült tiltott gyümölcs. Ez nagyfokú biztonságérzetet nyújt a nőnek, ami az egyik legerősebb női ösztön. Az ismerkedés során végig figyeld a nő jelzéseit, hogy pozitívak vagy negatívak a kapcsolatépítés szempontjából.
 Melyek az érdeklődő jelek a nő részéről.:
1. Kérdez utánad. Kérdéseket tesz fel.
2.Bókolnak.
3. Megtudod nevettetni. Fel tudod villanyozni.
 Az érdeklődést és vonzalmat úgy lehet a legjobban felkelteni, ha megvan a vonzás és taszítás játéka. Például: Azt is mondhatod neki, hogy csinos vagy, de nem lehetünk mi együtt, mert nem fekete a hajad. Vagy. A nő nagyon hűvös természetű. Ekkor azt is mondhatod neki, hogy mi nem lehetünk együtt, mert megfagynék melletted.Mindemellett öleld közben át lassan, majd told el magadtól finoman és a hatás nem marad el. Pozitív - negatív, vonzás - taszítás játék.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 


A nő érzelmeinek irányítása

A nő érdeklődését mindig tartsd fent, ha a lelkesedése alább hagy és esetleg unalomba kezd átcsapni, akkor itt az ideje, hogy változtass. Mindig akkor vess véget a találkozásnak, amikor a nő éppen csúcson van. Így emlékében nagyon intenzíven élnek a közös élmények. Ne felejtsd! A nő mindig az alapján ítél meg, hogy éppen hogyan érezte magát veled. Ha feltudod villanyozni, ami az egyik legfontosabb a nőknél, akkor nagyon izgalmas és érdekes férfinak fog tartani. Ellenben ha unatkozik melletted, akkor unalmas férfinak fog tartani.Akkor találkozz a nővel, amikor tudod, hogy jó hangulatban van. Ha nagyon nincs jó hangulatban, akkor inkább ne is találkozz vele, kivéve persze, ha erre nagyon jó ok van. A cél, hogy a pozitív érzelmeket maximáljuk a nőben, a negatívokat minimalizáljuk a lehető legkisebb szintre. Első benyomást csak egyszer tudsz tenni. Nagyon fontos, hogy úgy menj hozzá a nőhöz, ahogy előtte még soha senki. Fordítsd fel a világát, tégy nagyon férfias benyomást rá, villanyozd fel, amennyire csak tudod, így nem fog elfelejteni soha.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Légy egy eredeti egyéniség, magas igényekkel

A legfontosabb, hogy a nő úgy érezze, te vagy neki a főnyeremény. Éreztesd vele, hogy ki kell, hogy érdemeljen téged, különben nem foglalkozol vele. Fontos, hogy az egyedi értékedet ne csak beszéden keresztül közvetítsd, hanem metakommunikációval is. Éreztesd vele, hogy ha nem bánik jól veled, akkor neked vannak sokkal jobb lapjaid is a nők körében. Légy vicces és egy kicsit pimasz, szórakoztasd a nőt, vedd le a lábáról. A humor a nőnek fontos egy férfiban. Ha először veszed fel vele a kapcsolatot, akkor tudasd vele, hogy amúgy sietsz, mindjárt mész, ez elveszi az élét annak az általános elvárásnak, hogy egy idegen minél előbb elmenjen közülük. Valójában persze maradsz, csak azt érezteted, hogy ne utasítsanak el, hogy mindjárt mész. Ezáltal mindjárt a kezedbe vetted az irányítást és az érdeklődésüket, akkor mész el amikor te akarsz, másrészt azt is megmutatja, hogy társasági férfi vagy, ami ugyancsak vonzó a nőknek.

Ha többet akarsz megtudni arról, hogy hogyan lehetsz igazán sikeres a nőknél, ha azt akarod, hogy a legszebb nők is a lábaid előtt heverjenek, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt.:

Hírlevélre feliratkozás 

 

 Ha szeretnél minél előbb a legprofibb csajozó lenni, akinek a lábai előtt hevernek a nők, akkor már kapható a: Csajozás a legprofibban e-book. Az alábbi linken tudod megszerezni.


 



Keresés az oldalon